LED tv, LCD tv összehasonlítás



Kép és megjelenítési szempontok

Kontraszt, fekete árnyalatok
Az LCD panelek a sötétebb tónusokat úgy állítják elő, hogy blokkolják a folyadékkristályon áthaladó fényt. A fekete szín előállításának ez a módja az egyik legnagyobb problémát jelenti mindkét technológiának. A LED technológia helyi megvilágítással próbálta orvosolni ezt a problémát, mégpedig úgy hogy az adott helyen nem csak a fényáteresztést csökkentette, hanem a megvilágítást is tompította. Az Edge LED (szélek felöl megvilágított panel) technológia tisztább, fényesebb fehéreket tud produkálni, viszont a helyi háttérvilágítással szemben nem képes annyira kontrollálni a fekete területek megjelenítését.

Színek pontossága

A fehér színek megjelenítésében nem olyan egyértelmű a különbség a két technológia között. Viszont ami az RGB színek megjelenítését illeti a LED televíziók ismét egyértelműen előnyben vannak.

Látószög
Talán ezt a szempontot tekintve változik a technológia, ezáltal az egyes típusok megítélése a leggyorsabban. Úgy tűnik a legnagyobb befolyással a látószögre, az LCD panel elején elhelyezkedő üveglap minősége van. Ez mindkét technológiára ugyanúgy elmondható, hiszen egy közös elemről van szó. Minél vastagabb illetve jobb minőségű ez az üveglap, annál nagyobb látószöget kapunk, viszont némi hátrányt szenvedhetünk a fényvisszaverődés terén. Az Anti Glare technológiák megakadályozzák a tükröződést, de szintén befolyásolják a látószöget. Újabban már megjelentek olyan LCD technológiák, amelyek kiváló látószöget biztosítanak, azonban nem volt ez mindig így. A nagyon vékony LED Edge technológiával készült modellek bármennyire is újak, már 30 fokos látószög eltérésnél érzékelhetjük egyes típusoknál a képminőség romlását. A LED háttérvilágítással rendelkező társaik persze jobban teljesítenek ezen. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az Anti Glare technológiával szerelt televízióknál mindig kisebb látószöggel találjuk szemben magunkat.

Gyors mozgások megjelenítése
A gyorsan mozgó képsorok megjelenítése az LCD és a LED televízióknál a képfrissítés és a válaszidő függvénye. Erre a tulajdonságra a folyadékkristályos panel megvilágításának típusa nincs kihatással. Így alapvetően a különböző modellek értékeire kell figyelnünk, magasabb képfrissítés és alacsonyabb válaszidő amire törekedjünk, ha választani szeretnénk két modell között. Az újabb modellek 120Hz, 240Hz vagy 480Hz-es képfrissítéssel is rendelkezhetnek, valójában érzékelhető a különbség, de ez inkább a gyártót jellemző minőségbeli különbségből adódik, nem pedig a frissítés mértékéből.


Funkcionális és egyéb szempontok
Játék

A legnagyobb különbség itt sem a két technológia eltérő megoldásaiból adódik, hanem inkább a típusra jellemző adatokból. A legfontosabb, hogy az adott modell rendelkezik e játékmóddal vagy sem, ami lecsökkenti a megjelenítendő képek számát. A játék üzemmód nélkül a bejövő adatok, illetve képek sebessége és mennyisége miatt késés lehet a megjelenítésben, ezáltal szaggatottá válhat a kép. Egy hajszálnyi előnye talán a LED TV-knek az, hogy a magasabb árból következően nagyobb felszereltségük van, így arányaiban több modellel találkozhatunk, amely tartalmazza a játékokat támogató üzemmódot.

Élettartam
A legtöbb gyártó azt állítja, hogy közel 100.000 óra a modelljeik élettartama. Mivel mindkét technológia elég új, tapasztalati úton biztosan nem születhetett ilyen szám. Mindenesetre a LED megvilágítású televízióknál állíthatjuk más területeken szerzett tapasztalatok alapján, hogy a fényt adó diódák élettartama egészen hosszú. A fluoreszkáló CFL megvilágítás habár szintén hosszú élettartamú, a színek egyensúlya megváltozhat az idő előrehaladtával.


Méret és költség
A LED televíziók modelljeinek nagy része 46”-től egészen 70”-es képméretig terjed. Az LCD televíziók ezzel szemben 15”-től egészen a 65”-es képátlóval rendelkeznek. Ugyanabban a méretben azonban az LCD televíziók jóval olcsóbbak, közel ugyanazt a funkcionalitást nyújtják, mint LED megvilágítású társaik.

Energiafogyasztás

Azt gondolhatnánk, hogy a LED televíziók azonos méretben biztosan kevesebbet fogyasztanak, mint az LCD modellek. Habár részben igazunk lenne, a kevesebb fogyasztás csak az Edge LED megvilágítású modellekről mondható el. Azoknak a LED televízióknak a fogyasztása, amelyek hátulról érkező, helyenként más erősségű megvilágításra képes technológiával készültek, a Plazma TV-k energiaszükségletéhez közelít, vagyis átlagosan magasabb, mint az LCD televízióké.